2009. Március 17.
Nagyjából március elseje óta írom az új regényt. Egyelőre sem a címét, sem a témáját nem fogom elárulni, legyen elég annyi, hogy ez egy eddig nem jelzett, sehol be nem jelentett regény lesz.
Március 17-én, azaz e sorok írásakor elkészültem az első 30 oldallal (A4), amit terveim szerint még legalább 150-180 fog követni. Általában nem szoktam előre megszabni, mekkora terjedelmű lesz a kész írás, ez az első kísérletem rá.
A történetet csak nagy vonalakban ismerem, ami az eddig megírtakra is vonatkozik. Vagyis fogalmam sincs, hogy mit írtam le eddig.
Három főszereplőt jelöltem ki, két férfit és egy nőt. Habár divatos, hogy a főszereplők szerelmi háromszöget alkossanak, ez a séma ebben a történetben nem fog megjelenni.
Maga a váz nagyjából 27 éve létezik a fejemben. Ez idő alatt rengeteget változott, főleg a szereplők jelleme, karaktere csiszolódott sokat, illetve a címben megjelenő történés kidolgozása.
Az évek során - jegyzetben - több változatban íródott meg ez a mese. Sajnos az eredeti, ami a legjobban sikerült, elveszett, így a későbbiek során csupán jelzésszinten tudtak érvényesülni az elsőben megírt történések. Ezt nagyon sajnálom, mert a sok próbálkozás ellenére nem sikerült jobbat alkotnom. Talán majd most...
Ha őszinte akarok lenni magamhoz, fogalmam sincs, miért jutott eszembe, hogy ezt a történetet most kell elővennem. A 27 évből az utolsó 5-ben egyáltalán nem foglalkoztatott, sőt, rengeteg más, sürgetőbb témám van, mint ez. És mégis, az új regény belepofátlankodott a mindennapjaimba, nem hagyott egy perc nyugtot sem, míg neki nem ültem, és el nem kezdtem írni az első sorokat.
Az első sorokat... amit 9 oldal követett... és itt meg is akadtam. Máskor is előfordult ilyesmi, s általában ez az a pillanat, amikor elteszem az elkészült fejezeteket, hogy néhány hét után elővegyem egy alapos átolvasásra.
Amikor ennek a pár oldalnak az átolvasására került sor, egyszerűen kukába dobtam az egészet, mert hiába próbáltam folytatni, nem ment. Nem sikerült újra elkapnom azt a hangulatot, s felvennem azt a fonalat, amit elejtettem.
Teltek a hetek, én pedig egyre a megoldáson törtem a fejem. Annyit törtem, hogy a többi írásommal (egyszerre 5 regény szokott készülni a kezem alatt; mindig abban szaporodnak a bekezdések, amihez ötletem van) egyáltalán nem tudtam haladni.
A véletlen adta a kezembe a megoldást, ugyanis történt egy kis technikai malőr, egy vírus miatt elveszett az a néhány oldal, amit nagy keservesen összehoztam második nekifutásra, és csupán a töredékét tudtam visszaállítani. Ekkor megkérdeztem magamtól, minek akarnám azt folytatni, ami nem ment, miért nem kezdem tiszta lappal?
Megtettem, s ez bizonyult a legeslegjobb megoldásnak. Ma végre elkészültem a 30 oldal átolvasásával, és azt kell mondjam, ha képes leszek a továbbiakban így folytatni, ez is a díjra érdemes munkáim egyike lesz. No de nagyon előre szaladtam.
A kezdéskor, mint máskor is, az "In medis res", vagyis a "bele a közepébe" filozófiáját alkalmaztam. Az első leíráskor arra törekedtem, hogy a cselekmény jó része rögzítve legyen. A javításkor nem volt nehéz dolgom, csupán két helyen kellett kiegészítenem a tájleírást, és a szereplők bemutatását, több helyen pedig egyszerűsíteni a korábban leírt mondatokat.
Eredeti szándékaim szerint ez a regény krimiparódia lett volna... de az említett okok miatt nem az lesz. Inkább egy komolytalankodó, de komoly krimi. Ezzel, ugye még nem árultam el a témát?
Azzal sem fogom, ha elmondom, hogy a két főbb főszereplő Jackie Simon és Alex Bell nyomozók lesznek. Hogy miért nem hadnagyok, vagy valami más, ma divatos rendfokozatúak? Mert abba a milliőbe, ahol élnek, nem illenek be ezek a katonás fokozatok. Ők még egy régebbi rendszer maradványai, de már az új vívmányokat használják.
A harmadik szereplő, akit egykori kedvencemről mintáztam (nem árulom el, ki volt ő, mert a karakter nem azonosítható be vele) foglalkozását tekintve színész, és Jackie udvarlója.
Elgondolkodtam azon a kijelentésen (nem tudom, kitől ered, olvastam valahol), hogy az író mindig megjelenik a regénye valamelyik karakterében, vagy akár az összesben. Ha ez így van, akkor én biztosan nem Jackie vagyok, és nem is a fiúk közül valamelyik. Az én karakterem inkább a narrátoré. Most legalábbis ezt vallom, azonban rettenetesen messze van még a vége, ezért korai lenne letagadnom bármelyik szereplővel való azonosulásomat.
Vedd meg itt!
Március 18.
Ahogy máskor is szoktam, kinyomtattam az első 30 oldalt. Így azért egészen más látni, milyen messzire jutottam a történettel, főleg, hogy mára már 37 oldal van megírva belőle.
Nem is tudom, miért izgat ennyire a terjedelem, máskor nem szokott...
Ma még javítottam egy kicsit, mielőtt papírra került volna az említett szövegrész. Jó érzés... az utóbbi hetekben azt hittem, soha nem leszek képes újra ilyen tempóban írni, most meg tessék, csak úgy peregnek az ujjaim!
Már túl vagyok az első gyilkosságon, a helyszínelésen, és szemléken, sőt eltelt az első nap is. Most következik a második nap és a második gyilkosság. Úgy tervezem, hogy amíg meg nem oldják az esetet, minden napra jut majd egy hulla.
Agatha Christie mosogatás közben találta ki a gyilkosságokat, én meg semmihez nem tudom kötni... talán csak ahhoz, hogy valamiképpen az előző jelenetekben mindegyik jövendő áldozatnak szánok egy pici szerepet. Az első kivétel volt, ő csupán ahhoz a helyszínhez tartozik, ahol aznap dolgozott a gyilkos. És most nem magára a tettre gondolok, hanem a valódi munkájára.
Már megjelent az első gyanúsított is az ügyben. Volt rá ideje, lehetősége, talán csak az indítékokkal van egy kis bibi. Ezen még dolgoznom kell, hogy teljesen hiteles legyen. Hogy ő lenne az igazi gyilkos? Nem, ezt még nem árulom el!
Vedd meg itt!
Március 27.
Egészen jól haladok, a regénynek elkészült - az előzetes terveim szerint - nagyjából a negyede. Megvolt a második gyilkosság, és felmerült a címbeli nyom is.
Most éppen egy nyugalmasabb részen dolgozom, amit nemsokára egy sokkal mozgalmasabb fog követni. A két nyomozóm még mindig a semmiben tapogatózik, már van letartóztatott, de csak falból, és szerelem is, és valahogy kezdem akaratlanul is összekuszálni a szálakat.
No nem a szerelmi szálakra gondolok, az olyan tiszta és egyértelmű, hogy nincs rajta mit ragozni.
Egy dolog egészen biztos, a regény nagyon jónak ígérkezik. Nem azért, mert én írom, és a saját munkám csak tetszik magamnak. Amint befejezem az írást, mindig átvedlek egyszerű olvasóvá, így egészen más szemszögből tudom értékelni az elkészült fejezeteket. Eddig jó... - mondhatnám, mint a felhőkarcolóról zuhanó jegyezte meg minden emeletnél.
Terveim szerint júniusra, legkésőbb július elejére elkészülök a hátralévő kb. 150 oldallal (A4). 1-2 hónap javítás után mehet a kiadóba, és talán karácsonyra már kapható is lesz. Most ez a célkitűzésem, a többit majd meglátom.
Vedd meg itt!
Április 06.
Mára elérkeztem a 68-dik oldara. Három gyilkosság történt idáig, mind szabályos fojtogatás. A szereplők jellemei, habár nagyrészt a leírás előtt is kialakultak, most kezdenek valódi formát ölteni. Már elég sok jellemvonásuk gyűlt össze, ezek lassan kezdenek letisztulni, végleges formát ölteni.
Ez a regény viszont több annál, mint hogy bemutatok néhány élethelyzetet, jellemet, és pár nyomozói fogást. Egy új világot kezdtem el teremteni benne. Úgy tervezem, hogy az írásaim nagyobbik része ebben a most teremtett országban fog játszódni (természetesen csak a fantasy-sci-fi jellegű kitalált történetek).
Az ország neve Rockswood, amely valahol az amerikai kontinens és a Brit szigetek között terül el. Hogy ott nincs sziget? És a törésvonal miatt nem is lehetséges, hogy valaha is kialakul? Lehet, hogy igazad van, de az is lehet, hogy nem. Mivel az ott játszódó mesék egyike sem sem valósabb, mint bármelyik másik elképzelt történet, ezért úgy gondolom, akár még létezhetne is! És valóban létezik, itt a fejemben, és majd a tiédben is, ha egyszer abban a megtiszteltetésben részesítesz, hogy elolvasod a könyvemet.
Vedd meg itt!
Április 30.
...és itt a 100. Vagyis majdnem. Terveim szerint még ma elérkezem ide.
Az elmúlt hetekben egy kicsit lelassultam, de nem arról van szó, hogy kevésbé lenne fontos a regény megírása. Nem látványosan ugyan, de azért dolgoztam rajta.
Egy kissé átalakítottam a koncepciót. Néhány hete még azt terveztem, hogy mindegyik áldozat szerepelt volna valamelyik, a gyilkosságokat megelőző jelenetben. A változtatás szerint ez már nem áll, az áldozatokat a történet a maga feje szerint válogatja ki, nem az én elképzeléseim szerint.
Talán furcsa, hogy azt írom, a történet írja önmagát. Egy barátom nem is olyan régen megjegyezte, hogy már az első soroknál érzi, ha az adott történetet neki kell megírnia. Kivételesen én is így vagyok vele, érzem, hogy ezt nekem kell lejegyeznem, de valahol a fejem fölött már el van döntve minden. Ahogy szaporodnak a sorok, úgy kapom a soron következő instrukciókat.
Tehát majdnem 100, vagyis a történet fele felé kezdek közeledni.
Már név szerint ismerem a gyilkost: Felice Fiorentinek hívják. Hát... nem szeretnék vele találkozni egy sötét sikátorban!
Kívülről teljesen átlagos fickóra sikeredett, azonban a jelleme és az elmeállapota korántsem átlagos. Az intellektusa pedig végképp nem az! Tárgyilagosan be kell ismernem, hogy egy zseni. Feltalált egy folyadékot, ami... no de ezt mégsem lenne ildomos előre elárulni!
A nyomozás jól halad. A két nyomozómnak meggyűlik a baja néhány hajléktalannal, egy újságíróval, és egy hosszú úttal, mely egy csodás hágón vezet keresztül.
(Közben már készül a fejemben egy újabb történet, ami a hágón játszódna.)
Most pedig... következzék az ötödik este, és az ötödik felfedezett holttest!
Vedd meg itt!
Május 14.
Mindegy, milyen indokból, de még jobban lelassultam. Két hét alatt alig néhány oldallal gyarapodott a regény. Talán ezután jobban megy...
Vedd meg itt!
Június 02.
Jobban a fenét...
Elhaladtam a 133-at, tehát készül, ha nem is a kezdeti ütemben. Az eredeti tervek szerint túl vagyok a felén.
Ami számomra nagyon tanulságos, hogy egyre több jelenet jut eszembe a végéből, az viszont, ami közvetlenül előttem áll, még nem tisztult ki. A hullák terv szerint szaporodnak, a felbukkanásukat azonban már rég nem én szabályozom.
Kicsit sokáig tartott egy újabb koncepció kidolgozása. Eszerint a gyilkosnak előbb sorok, majd bekezdések, végül egész oldalak jutnak. Már két ilyen megjelenést sikerült beledolgoznom, ezt még vagy 8-10 hasonló fogja követni a cselekmény bizonyos pillanataiban.
Vedd meg itt!
Július 1.
Eddigi leghosszabb regényemben elérkeztem a harmadik harmadhoz.
Túl vagyok egy "úgysem fog tetszeni senkinek" válságon, egy "nincs elég ötletem" dilemmán, és számtalan "lusta vagyok most ehhez" perióduson.
Alakul, mint púpos gyerek a prés alatt!
Visszatekintve az eredeti elgondolás rengeteg változáson ment keresztül március óta. Most már csak egyetlen célom van, befejezni minél előbb.
A gyilkosnak szentelt sorok mostanra oldalakká nőttek, de tulajdonképpen ez sem így szerepelt az első terveimben. Talán Dean R. Koontz regényei sugallták a tettes efféle bemutatását, ami azért volt lényeges, mert bár a nyomozók sok helyes megérzést és nyomot követve nagyjából helyes következtetéseket vonnak le, a tettes személyével egy-két alkalom kivételével nem kerülnek kapcsolatba. Valószínűleg másképp is fel lehetett volna oldani a megismertetés dilemmáját, azonban úgy gondolom, nem szégyen ilyen nagy elődtől tanulni.
A szerelmi szál egyelőre áll a benne szereplők egyéb elfoglaltságai miatt. A beteljesülésig várniuk kell a befejező jelenetekig.
Nyomokban megjelent a tettes eredeti szándéka. Még nem kivehető, és főleg nem tiszta. Azt hiszem, a végére sem lesz sokkal érthetőbb, hiszen az indíték bomlott elmében született, ami egy kívülállónak nem mindig érthető. Beleképzelni pedig... inkább nem javaslom senkinek, hogy éppen a gyilkossal azonosuljon!
Vedd meg itt!
Július 24.
Már csak 50 oldal van hátra, természetesen még mindig az eredeti tervekhez viszonyítva. Igazság szerint már nincs sok értelme viszonyítani, hiszem a befejezést június végére, július elejére gondoltam, ehhez képest azonban még jócskán van hátra. Nem keresek mentségeket, mert nincs értelme. Az írás egy folyamat, amit legfeljebb elkezdeni tudok szándékosan, befejezni nem.
A történetben eljutottam arra a pontra, amikor már nem tudok újat mondani a gyilkosról,, mégsincs vége. Éppen ellenkezőleg, remélem, hogy mostantól még izgalmasabb lesz!
Tehát még 50 oldal hiányzik...
Vedd meg itt!
Július 26.
Mielőtt nekivágnék a befejező fejezetek megírásának, gondoltam, nem árt egy kis visszatekintés, egy kis kukkantás a kulisszák mögé.
Ez a történet régóta alakul a fejemben, és időnként különféle papírokon. Számtalan cselekményelem született meg az évek során, ezek egy része belekerült a regénybe, másik részük szép emlékként marad meg. Pl. a legelső verzióban Jackie és Mark autólopás közben ismerkedtek volna össze. Mark lett volna a tolvaj, Jackie pedig a rendőr.
13 évesen egy kislánynak egészen vad ötletei támadnak, a fenti egy a sok közül. Nyilvánvaló, hogy ez is a többi képtelenség sorsára jutott, kitöröltem.
Jóllehet, még sok minden mást kitöröltem, számtalan apró részlet megmaradt az eredeti elgondolásból, pl. a találmányi hivatalban tett látogatás. Azok után, amit a rendőrök az első gyilkosság helyszínén látnak, semmiképpen nem maradhatott ki. Egyáltalán nem korszakalkotó találmányról van szó, csupán egy beteg elmében tükröződő, pillanatnyi értelmi fellángolásról.
Szintén az első verzióban 27 gyilkosságot terveztem. Ebből végül 9-10 lett leírva. A regényben most tartok a 11-diknél, és még nincs vége. Hogy szükség van-e ennyi ember halálára? Talán nem, azonban korábban már említettem, ez a regény önmagát írja. A fejem fölött eldöntetett a nagy számú haláleset, én csak a jegyző szerepében tetszeleghetek. Ha ennyi volt, ennyit kell megörökítenem.
Néha tiltakozom az újabb holttestek ellen, és igyekszem erőszakot venni magamon. Ilyenkor jönnek a válságok és dilemmák. Kiesek a jegyző szerepéből, és pokolba kívánom a regényt, pedig már majdnem a szívem csücske.
Még nem szeretném elárulni a címet, mert azzal lelőném a poént, ezért ki kell találnom rá valamiféle utalást. Legyen ez a címbeli
történés.
Azzal talán nem árulom el a titkot, hogy elmondom, a cím a gyilkos névjegyét takarja.
Tehát a címbeli történés egyáltalán nem változott huszonévek óta. A mibenléte annál inkább. A kezdetekkor még nem volt rá magyarázat, azonban a regényben már igyekeztem legalább nagy vonalakban megmagyarázni. Nem kell itt kimerítő tudományos értekezésekre gondolni, mindössze egy találmány igen vázlatos, laikusok számára is érthető megfogalmazásáról van szó.
Az írás során elkövettem egy hibát, Alex figurája kissé bizonytalanra sikeredett. Egyelőre túl sok gyengesége tárul fel, és túl kevés erőssége. Jackie alakja kidolgozottabb, éppen olyan, amilyennek egy lelkes, ám megfontolt munkaerőt képzel az ember. Még van néhány hetem, hogy Alex is elnyerje a végső, sokkal férfiasabb karakterét, és a társa alakja is finomodhat még.
Most, az első leírás során inkább a lényeges történetelemek rögzítése a cél. Természetesen egy ilyen hosszú regénynél óhatatlanul előtérbe kerülnek a szereplők is, és ez így van rendjén. Ez az a pont, amikor még bármit meg lehet változtatni. Hiába van kinyomtatva, azt úgy kezelem, mint egy mankót. Bármikor vissza tudok benne keresni személyekre, helyszínekre, történésekre. Nem írtam meg előre a vázlatot, ezért ez a kinyomtatott első leírat egyben betölti a vázlat szerepét is.
Előzetesen mindössze a gyilkos személyiségének alapját próbáltam felépíteni. Komoly pszichológiai tanulmányokat átolvasva jutottam el a legelemibb működési struktúrájához. A kapott személyiségjegyeket azután két külön csoportba osztottam, és egy nevet adtam neki. A regény kezdetén még úgy gondoltam, a két személyiség ha jól nem is, de azért valahogyan mégis megfér egy testben.
Vedd meg itt!
Augusztus 31.
Akkor hát... kb. 20 oldalnyira vagyok a befejezéstől.
Most vagyok a legnehezebb helyzetben, mert mindjárt búcsút kell vennem a kedves szereplőktől. Természetesen csak rajtam múlik, mikor nyúlok ismét a billentyűzethez, és elevenítem meg őket egy másik történetben, de az még odébb van.
Jelenleg a befejező jelenetek egyikén dolgozom. Már megtörtént az utolsó gyilkosság, felvillan még a gyilkos alakja, hogy azután gyors egymásutánban megtörténjenek azok a bizonyos lezáró történések.
Az elmúlt napokban sok más mellett ezeken a történéseken gondolkodtam. Bármennyit is törtem korábban a fejemet a gyilkos végső motivációin, csupán az utolsó öt napban kezdett kikristályosodni az igazi ok.
Alex alakja nagy fejlődésen ment keresztül, pont, ahogy elterveztem pár hete. Egyúttal a történet veszített eddigi véres komolyságából. Ez a könnyedség talán annak tudható be, hogy már látom a végét. Nem bánom, hogy így esett. A regénynek szüksége volt valami pluszra. Harsányan most sem lehet rajta nevetni, de nem is ez a célom. Egy jó történetet akarok tálalni, amibe simán belefér egy-két geg.
A szerkesztőm már türelmetlenül várja a folytatást. Ebből a tényből leszűrtem, hogy jó úton járok. Remélem, mások is így fogják látni!
Különös és érthetetlen dolog történt velem: elvesztettem a fonalat. A regény szűken vett cselekménye 10 nap alatt játszódik le, és nekem sikerült összekevernem ezt a kevés időt is. Amikor tegnap nekiültem, szentül meg voltam győződve róla, hogy még csak egy keddi napnál tartok. Eszerint próbáltam csavarni a cselekményt, de nem ment. Ma pedig kiderült, hogy az elmúlt napokban már a szerda közepét is elhaladtam.
Szerencsére mostanra kijavítottam a hibát, és már tényleg csak az utolsó jelentek vannak hátra.
Vedd meg itt!
Szeptember 14.
Ember tervez, én meg nem végzek időre - mondhatnám keserűen, pedig nem lenne igazam. Főleg a keserűségben nem.
Tény, hogy július közepe-vége volt az a határidő, amit megszabtam magamnak a befejezésre. Ehhez képest tegnap írtam le a befejező jelenetet. Kereshetném az okokat, hogy nyáron nehéz írni, amikor mindenki gondtalanul (no ez azért nem igaz) nyaral, meleg van, stb, stb...
A végeredményt látva nyugodtan mondhatom, nincs miért szemrehányást tenni magamnak. A történet megírta önmagát, én a saját tempómban lejegyeztem, az olvasó pedig nemsokára kézbe veheti.
Hátra van még néhány simogatás, fésülés, a szerkesztők megjegyzései, aztán mehet a könyv a kiadóba.
Vedd meg itt!
November 20.
Eredetileg itt le akartam zárni a naplót, és egy ideig valóban ez a szöveg volt itt olvasható. Közben azonban elkezdtem a szélmalomharcot a kiadókkal, ami megérdemel még néhány sort.
Korábbi regényeimet pályázatra vittem, ahol rendre meg is nyertem a kiadást. Az elsőt másfél évvel ezelőtt. Ehhez képest a mai napig nem jelentek meg a beígért könyvek. Jó, tudom, válság van, fogynak az olvasók, megértem. Amikor ezt a regényt írni kezdtem, megpróbáltam előzetesen tájékozódni a lehetőségekről. Megkerestem pár kiadót a hagyományosok közül. Egy adott érdemleges választ, hogy nem foglalkoznak kezdő szerzőkkel. A többi még ennyire se méltatott.
A válaszadónak tetszett az ötletem, és azt mondták, ha fizetek egy hatszámjegyű összeget (ami nem az 1-5-ig terjedő intervallumban lévő számmal kezdődött), akkor részükről vevők az ötletemre. Egy másik pedig, amely presztizskiadónak mondható, még ennél is nagyobb összegel kalkulált.
Mindezeket alaposan megrágva a magánkiadás mellett döntöttem. Mondhatná bárki, hogy ha annyira jó ez a regény, akkor talán várhattam volna, míg valaki rábólint, és megveszi. Igen, valóban várhattam volna. De meddig még? A három díjnyertes regény is hiába vár, megnyert kiadási lehetőséggel!
Tehát magánkiadásban terveztem megjelentetni a regényt. Most már, hogy elkészült, leírom a címét is: Véres lábnyomok a levegőben.
Látom, ahogy a fejedet vakarod, kedves olvasóm. Igen, ez már végleges cím, és komolyan gondolom.
Az elkészült kézirattal megkerestem pár magánkiadót, amelyek jobbára inkább csak digitális nyomdaként funkcionálnak. Az eredmény lesújtó, még a hagyományos kiadóknál tapasztaltakat is alulmúlják, tisztelet a kivételnek. Volt, ahol egyesen azt kérdezték, mit akarok náluk a kézirattal? Tényleg, mit is?
Nagy sokára találtam egy lehetőséget, amivel kompromisszumot tudtam kötni. Mára túl vagyok a szerződéskötésen, készül a borító, a korrektúra, és ha minden jól megy, februárra elkészül, és kapható lesz a könyv.
Vedd meg itt!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum