Ajánló  Novellák   Film és könyvkritikák  Vendégkönyv  Rendelés, kapcsolat  Kérdés-felelet

Hírlevél

Figyelem! Vásároltál az Ikrek harca című regényből? A javított változatért írj nekem!

Költözés miatt ez a lap már nem újul tovább! Az új honlap itt tekinhető meg!

 
Támadás részlet

Lo akkor vette észre a szeme sarkából a vörösen villogó, jelentéktelennek tűnő pontot, amikor a szőke Gudrun és a szende Murakashi pihenőidejükre hivatkozva elhagyták a vezérlőt. A vörös szín azonosítatlan járművet jelentett. Az álom azonnal kiröppent a szeméből. Mit is kell tenni ilyenkor? A rádió látszott a legkönnyebb megoldásnak, Lo pedig rendszerint lusta volt a bonyolultabb eljárásokhoz.

– Ismeretlen űrhajó, azonosítsa magát! – szólt bele a mikrofonba minden általa ismert nyelven. Mit nem adott volna érte, ha a társai a helyükön ülnek! Akkor kényelmesen hátradőlve csupán szemlélője lehetne az eseményeknek.

A hívás kiment, válaszul a csillagok makacsul ismételt üzenetei visszhangoztak a hangszóróból. Lo Hai várt egy kicsit, aztán megismételte a felszólítást.

Még mindig csend volt az éterben.

A következő fokozat a fényrádió – idézte fel a szabályzatot, amit a lehető leglazábban kezelt; igyekezett az előírásait a lehető legtöbb alkalommal és a legsúlyosabban megsérteni anélkül, hogy a felettesei felfedeznék. Általában sikerült is neki, vagyis így gondolta. Ám most is a szabályzat szerint járt el, ez pedig csak egyet jelentett, kezdett végre felnőni és megkomolyodni. Ennek éppen itt volt az ideje, hiszen a huszonkilencedik évét taposta. Mostanában inkább már csak kigondolta a tréfákat, a megvalósításukig nem jutott el.

Annak ellenére, hogy nem látta értelmét a fényrádiózásnak, megnyomta a megfelelő gombokat. A szabályzat is tévedhet – gondolta magában teljes meggyőződéssel. Még nem hallott olyan esetről, amikor egy gép a rádiójeleket figyelmen kívül hagyva a fényjelzésekre reagált volna. Azt gyakrabban, hogy menekülőre fogta.

Az irányított lézerfény négy másodperccel később elérte a repülő tárgyat. A válasz természetesen elmaradt, igazolva Lo álláspontját a fényjelek hatástalanságáról. De nem csak a válasz maradt el, hanem a várt menekülés is.

Ekkor már a kíváncsi navigátor, és a szolgálaton kívüli másodpilóta is a kínai mögött állt. Tanácstalanul néztek össze a kommunikációs tiszttel, aki rohanvást érkezett a mellékhelyiség irányából.

– Értesítem a kapitányt és a bázist – közölte Murakashi.

A másik nevét senki sem tudta. Sőt azt sem, hogy a Murakashi a keresztneve, vagy a vezetékneve.

Újabb perc elteltével lihegve befutott a kapitány.

– Az ott! – mutatta Lo Hai.

A keresőernyőn a piros pont lassan, egyenletesen mozgott. Semmi jelét nem adta irány- vagy sebességváltoztatásnak.

– Mikor észlelték? – kérdezte a kapitány.

– Pontosan tizenkét perce. A szabályzat előírásai szerint azonnal riasztottuk a bázist, és megkíséreltük a kapcsolatfelvételt – Lo a bázis alatt azt a helyet értette, ahová tartottak.

– Mutatott ellenséges aktivitást?

– Semmilyen aktivitást nem mutat. Nem felel sem a rádiójeleinkre, sem az irányított fényjelekre.

– Merről jön?

A pilóta a képernyő felső részére mutatott.

– Ebből a térségből. A kiindulási pontot nem tudom meghatározni.

– A külső jegyek alapján meg tudják mondani, mi ez?

Lo közelképre kapcsolt, a központi ernyőn megjelent a repülő tárgy stilizált képe. Murakashi lefuttatott néhány ellenőrzést. Az adatsorok szédítő sebességgel futottak le a kép mellett. Amikor végzett, sajnálkozva rázta meg a fejét.

– Valószínűleg űrhajó, de ez a típus nem szerepel a nyilvántartásban. A külseje és a mérete alapján nagyobb felderítőgép lehet, esetleg valamilyen személyszállító hajó.

– Biztos, hogy nem harci gép?

– Nem lehetünk biztosak benne, amíg meg nem vizsgáltuk.

– Akkor tegyétek azt! Fogjátok el, bármi legyen is, és azonosítsátok!

A kapitány határozott léptekkel elsietett, magára hagyva a pilótát az ismeretlen gép becserkészésének gondjával. Ennek a sietségnek valójában az volt az oka, hogy nem tudta, mit kellene tennie, Prescott kapitány ugyanis nem volt a tettek embere.

Lo a következő órában tobzódott a teendőkben, míg álmai szerényen visszavonultak agyának egyik rejtett szegletébe. Szerencséjére ellentéte volt a kimért, öregedő és általában hasznavehetetlen kapitánynak. Százötvennégy centiméteres magassága – vagy ahogy ő gúnyolta magát – mélysége ellentétben állt Prescott szálfatermetével. A természetük is legalább ennyire különbözött. Lo kalandvágyó volt és találékony. Régóta szeretett volna vadászpilóta lenni, ám mindeddig elutasították az áthelyezési kérelmét. Előmenetelének gátat szabott az éretlen, sokszor sértő tréfáinak híre, mely a futótűznél is gyorsabban terjedt. Azonban reménykedett, hogy egy szép napon mégis elfelejtik a csintalanságait, mert bár ő volt a szállítási részleg egyik legnagyobb díszpintye, kiváló pilóta volt, a legjobb a szállítóhajósok között. Munkájára soha nem akadt panasz, és minden rosszasága ellenére ő volt az egyetlen, aki még nem kapott büntetést. Vérbeli pilóta volt.

 

A szállítóhajó megközelítette a repülő testet. Lo dolga jelentősen könnyebb lett, amikor a bögyös navigátor és a szende japán soron kívül visszaültek a helyükre, és visszavették a feladat nagyobbik részét.

A keresőernyőn a piros pont gyorsan közeledve szögletes szivar alakot öltött, amint a lézeres letapogatás átváltott vizuális szenzorra.

Brünhilda hirtelen aggódni kezdett.

– Ez nem az a bajba került gép, aminek először hittem – mondta elgondolkodva. Ez volt az első mondata, mióta útnak indultak. Hogy valójában minek hitte, nem derült ki.

– Akármi történt vele, nem mostanában volt – válaszolta neki Murakashi. – Semmilyen adást nem ad. A biokereső és a gondolat-receptorok sem jeleznek. Ha volt rajta valaki, már biztosan nem él.

Egyre közelebb kerültek az idegen testhez. Az még mindig hallgatott, mint a döglött hal, hiába könyörgött Murakashi megszakítás nélkül, hogy azonosítsa magát.

A keresőernyőn a forma mellett a színek is kibontakoztak: az idegen hajó teljes felületén matt fehér volt, felső harmadán kék pöttyözéssel.

Lo Hai megközelítette a szállítóhajóval, irányba állt, felvette a sebességét, és még közelebb ment hozzá. A megfelelő távolságba érve a navigátor kilőtte rá a rögzítőtappancsokat. A korongok szorosan hozzátapadtak az oldalához. Ezután már csak a vontatókötelek hosszúságát kellett beállítani, majd biztonságos távolságba húzni az idegen űrhajót. Ezerszer ismételt akció volt, ha valaha leszakadt volna a vontatmányuk, azt is így fogták volna be.

Az idegen nem mutatott ellenállást. Próbaképpen Lo lassított, velük együtt lassult az új rakomány is. A jövevény motorjának nem volt tolóereje.

A kínai fejében kattogni kezdtek a fogaskerekek. Lehetséges, hogy a hajtóművek egyáltalán nem működnek? A tehetetlenségéből ítélve nagyon valószínű. Mi történhetett? A legénység elhagyta a fedélzetet? Meghaltak, vagy kifogyott az üzemanyag…?

Sóváran összedörzsölte a tenyerét. Ha felmehetne rá, felfedezné töviről hegyire, de fel ám!

 

A vontatóűrhajó a bázis irányába fordult. A különös test engedelmesen az oldalára tapadt, és továbbra is hallgatott. A két repülő úgy festett együtt, mint egy hatalmas döglött cápa, melyet még mindig kísér a hűséges kalauzhal. A hajók között négy erős vontatókábel feszült, melyeket kifejezetten űrbéli viszonyokra terveztek. A kábel nemcsak hogy nem pattant el, de még hajlékony is maradt az iszonyú hidegben.

Lo amúgy is élénk fantáziája magasabb fokozatra kapcsolt. Elgondolkodva bámulta a befogott hajó orrát. Vagy ez a tatja? Valójában a pilótafülkéből lehetetlen volt megállapítani, melyik vége lóg bele a látószögébe.

Az idegen test hasábforma volt, lekerekített élekkel. Sima felületén nem látszott egyetlen apró kitüremkedés, antenna, vagy olyan mélyedés, ami eredetileg is rajta lehetett.

A férfit leginkább az foglalkoztatta, ha az ott kint az idegen űrhajó orra – mert neki nem volt kétséges, mit lát –, hol van róla a vezérlő ablaka? Nem, ez mégis inkább a tatja lesz! Akkor viszont látszania kellene a hajtóművek gázt, vagy bármi mást kibocsátó nyílásainak.

Csakhogy a hajótesten egyetlen nyílás, ablak, vagy akár csak egy vágás vagy repedés sem látszott. Mintha az egész egyetlen tömbből lenne! Lehet, hogy nem is űrhajó, hanem egy ismeretlen űrhajó elszabadult rakománya?

A műszerek segítségével ellenőrizte a tárgy sűrűségét. Egy egész héttized gramm per köbcentiméter. Nehezebb, mint a fa általában, de könnyebb, mint az alumínium. Ha a tárgy előtte valóban egyetlen tömb, semmiképp nem lehet fémből. Talán valamilyen ismeretlen műanyag. De nem, biztos, hogy fémből van, hiszen fémnek látszik, a belseje pedig biztosan üreges. Ez az egyetlen elfogadható magyarázat!

Talán éppen olyan szállító kapszula, amilyet ők maguk is vontatni szoktak. Nincs és nem is volt soha hajtóműve, azon kívül, mivel vontatmány, nincs szükség kitekintő ablakokra sem. Az is lehet, hogy a fém belülről átlátszó. Ebben az esetben viszont lehet, hogy mégis űrhajó. Jó, jó, de akkor hol vannak hajtómű kivezető nyílásai? És máris visszaérkezett ugyanoda, ahonnan elindult. Reménytelen volt ilyen messziről megállapítani, mit fogtak be valójában.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Facebook
 
Támogatás

 
video
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.08.22. 00:00
2016.02.15. 18:41
2016.01.21. 20:58
2014.10.17. 15:48
2014.09.30. 18:50
Friss hozzászólások
 
Látogatók
 

Figyelem! A lapon szereplő írásokra a szerzői jogvédelem vonatkozik,
az engedélyem nélkül semmilyen célra nem használhatók fel!

Az átvett cikkek teljes hosszukban eredeti feltöltési helyükön olvashatók, melyekre az adott portál adatvédelmi irányelvei vonatkoznak!


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre