Ajánló  Novellák   Film és könyvkritikák  Vendégkönyv  Rendelés, kapcsolat  Kérdés-felelet

Hírlevél

Figyelem! Vásároltál az Ikrek harca című regényből? A javított változatért írj nekem!

Költözés miatt ez a lap már nem újul tovább! Az új honlap itt tekinhető meg!

 
Blog1

Az új regénysorozat: Ikrek harca

2014.09.11. 20:12, stephanieford

2006-ban kezdődött a történet. No nem ekkor játszódik, hanem ekkor kezdtem írni.

1 rész: Támadás (a főoldalon egy korábbi nyomtatott kiadás borítója látható, könyvesboltokban, kiadónál és nálam még kapható)
A második világháború vége felé jár az idő. Közel a Szaturnuszhoz megjelenik egy furcsa külsejű idegen test. Lo Hai pilóta bevontatja a Föld Védelmi Erők (továbbiakban FVE) deimosi bázisára az űrhajót, ezzel elkezdődik a majd ötven éven át tartó kálváriája.

A történet négy különálló kalandból áll össze, az első részben Lo Hai, az űrhajóban talált lelet, illetve Stanislaw Karlowsky, a hű, bár meglehetősen felületes és nemtörődöm barát sorsát követhetjük nyomon.

A 2. részben (Ikrek harca) új szereplő lép be: a szimpatikus Daniel Norton. Útja az FVE-hez vezet, tanulmányain keresztül bepillanthatunk a szervezet múltjába és jelenébe. Nem szeretném lelőni a poént, de a vizsga nagy durranást tartogat, és még csak ekkor  kezdődnek a kalandok!

A harmadik részben (Míg eljő a sötétség) Daniel Norton immár teljes jogú és hasznos tagja az FVE-nek. Egyik küldetésén azonban súlyosan megsebesül, és egy fiatal lány lakásába menekül. A nem mindennapi kezdet után a sorozat legfergetegesebb kalandja veszi kezdetét. (A szerkesztőmnek ez a kedvenc része, és ahogy elnézem, nekem is:-)

A negyedik részen most ülök. A címe sok említésre méltatlan bénázás után: A végzet ujja. Végre leleplezem az összes titkot, így nyer majd a sok felmerült kérdés reményeim szerint tisztességes válaszokat.

Mivel az első rész már évek óta kapható a könyvesboltokban, nem árulok el nagy titkot, ha leleplezem a leletet: Illuthea Matis val Reveto-t. Ki ő és mit keres a Földön? A regényfolyam ezt boncolgatja, részről részre egyre többet elárulva a sötét és vészterhes titokból.

A regény főcíme Ikrek harca lett, ami egyben a második, nemsokára megjelenő regény címe is.

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Facebook
 
Támogatás

 
video
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.08.22. 00:00
2016.02.15. 18:41
2016.01.21. 20:58
2014.10.17. 15:48
2014.09.30. 18:50
Friss hozzászólások
 
Látogatók
 

Figyelem! A lapon szereplő írásokra a szerzői jogvédelem vonatkozik,
az engedélyem nélkül semmilyen célra nem használhatók fel!

Az átvett cikkek teljes hosszukban eredeti feltöltési helyükön olvashatók, melyekre az adott portál adatvédelmi irányelvei vonatkoznak!


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL