Miért írok álnéven? Mert a polgári nevemet a polgári életemhez használom. Az írás számomra kikapcsolódás, íráskor más ember vagyok, így adódik, hogy ennek a másik embernek másik neve is legyen. A fantázia-szülött írásaimhoz a Stephanie Ford nevet használom, a valósághoz közelebb álló írásokhoz a Városi Emesét.

Városi Emese először említés szintjén jelent meg az Éva naplója című könyvemben. Aki még emlékszik rá, ő volt Szentmiklósi Pál sohasem látott, sznob  felesége, aki a történet folyamán még el is hagyja őt egy másik férfi kedvéért.

A következő említés az Élet ajándékba című novellámban történt. Itt már újra férjes asszony, a gyerekei még kicsik.
Amikor nevet kerestem a fejfájós hölgynek, Emese neve ugrott be először. Próbáltam a novella megírása után másikat keresni, de hiába minden, a később kitalált változatok még ennyire sem tetszettek. Végül így hagytam, hátha később... De később sem változott a véleményem, Emese Emese maradt.

A következő írás, melyben egyszerre szerzőként és főszereplőként is feltűnik, a Tündérhegy legendája. Emese (vagyis én, Emese alakjában) E/1-ben meséli el a történetet. Emese itt már kilép az egyszerű karakterek szinjéről, a kalandján túl megtudunk róla néhány apróságot, például, hogy egy városszéli lakótelepen lakik. Már felnőttek a gyerekei, ismét elvált, most egyedül él, és új szerelem sincs az életében. Még mindig hajlamos túlreagálni a dolgokat, ennek köszönheti a címbeli kalandot. Hogy megérte-e, döntsék el az olvasók!